Meredek hegyoldal

Sziklamászásra van itt lehetőség, ki elég merész hozzá, annak e hely pompás!

Amint készen álltunk, Violettel kisétáltunk a hegyolaldhoz. Ez remek terep volt, senki sem zavart, a hegy takart minket. A séta maga esemény mentes volt, egyikőnk sem lökte fel a másikat. Beszéglettünk, de azt is csak általános dolgokról. Mikor kiértünk, kicsit zavarba jöttem, de ezt próbáltem elrejteni. Kevesen látták apám villámait, és még kevesebben az enyémet. Nem is nagyon mutogattam, de Violetnek nem tudtam ellenállni, és nem tudom miért. Még a legridegebb jég is megtörhető. Ez van.
- Még visszamehetsz, ha gondolod. - hátha meggonfolta magát útközben vagy valami.

Olyan rövid időnek tűnt míg felértünk a hegyre. Érdekes társaságot kaptam.
-Dehogy gondoltam meg magam. Izgatottam várom. - biztos voltam benne, hogy kicsit tart a dologtól. Nem tudja, hogy megbízhat e bennem, de ez természetes.
-Menj, vedd elő a villámokat és hajrá. Én innen nézlek. - mondtam mosolyogva és megálltam ő elindult.
Már annyira kíváncsi voltam azokra a bizonyos fegyverekre. Maga Zeusz fia mutatja meg nekem az még nagyobb örömöt jelentett számomra.
Nem csk, hogy jóképű a srác, de ahogy elnézem nagyon ügyes is.

[i]- De érezd magad megtisztelve. Te vagy az első, aki látja és életben is marad.[/color] - próbáltam elviccelni a dolgot, majd feljebb másztam egy kiugró szikla párkányra, ami tökéletes dobó hely volt. Megálltam ,ledobtam a felsőm. Így könnyebben ment. Persze ezt nem tenném meg kint, de most a táborban vagyunk. Becsuktam a szemem, és kizártam mindent. Koncentrálni kezdtem, majd összeérintettem a tenyereimet. Így látványosabb volt kívülről. Ahogy széthúztam a kezeimet, a villám úgy nőtt közötte. Megmarkoltam és, mint egy gerelyt elhajítottam. Aztán a másik kezemben már alakot öltött a második. Felváltva, mint egy őrült dobáltam. Ez arra volt, jó, hogy minnél többet használjak, ezzel kitolva a határaimat. Régen egy villám is kimerített. Mára már húsz, harminc darabot is el tudok használni egyszerre.

Nem gondoltam volna, hogy poló nélkül megy az edzés. Nem mintha nem teszett volna, de meglepett. Olyan csodálatosak az a képesség ami Kevinnek megadatott. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy villámokat dobál a két kezéből.
Álltam ott és néztem kerekre nyitott szemekkel. Ebben nem lehet elfáradni? Olyan jó volt a srác, nem nagyon értek a harchoz, de szerintem nagyon jól nyomja.

Kér sorozat között megálltam. Kivert a víz. Éreztem ,ahogy lefolyik az arcomon egy izzadtság csepp. Valamennyire lihegtem is. Mindent bele adtam. Szerettem volna imponálni Violetnek, bár nem az én stílusom. Barátnő? Kell a fenének. Csak nyűg lenne a hátamon. Ránéztem a lányra, aki kicsit odébb ült. Látszott rajta, hogy legelteti a szemeit. Nem zavart, nem volt miért zavarjon, még el is mosolyodtam picit.
- Mire számítottál? - kérdeztem, hogy megtörjem a csendet. Nem ismertem még, nem tudtam mi az ami bejön és tetszik neki és mi az ami nem. Reméltem, hogy nem untattam a mutatványommal.

-Igazából én azt hittem, hogy neked egy villámod van és nem te csinálod őket. Lehet, hogy hülyén hangzik, de én így hallottam. - Zeusznak is egy villámja van vagy neki is több lenne? Lehet, hogy csak én tudom így.
-Igazából nagyon teszik. - ennyit mondtam, kifejtettem a véleményemet. Minden téren. Egy huncut mosoly után leültem a fűbe és onnan néztem Kevint.
Nagyon jó idő volt és én imádtam ilyenkor a természetben lenni, főleg ha ilyen jó társaságot is kaptam.

- Igen, apámnak egy villáma van, de mivel én félig ember vagyok, a saját energiámból kell létrehoznom azokat. Ennek előnye és hátránya, hogy olyan erejűt és méretűt hozok létre, amilyenre szükségem van. Ha kell, akkor egyszerű kard formájútól egészen a lándzsa méretűig. - apámnak sokkal könnyebb dolga van, mert neki ott van az az egy és kész. Nem szívja le az energiáját, nem kerül erőfeszítésébe. Bár nagyon sok minden egyébként se kerül erőfeszítésébe.
- Örülök, hogy tetszik. Ahogy szenvedek. - tettem hozzá gyorsan a végére. Nem tudom miért, de ő ezt az énemet előhívta. Nem ilyen vagyok, és érzem magamon a drasztikus változást. Remélem, ha elváltak útjaink ma, akkor minden visszakerül a régi kerékvágásba. Egy rövidke pihenő után kíváncsi voltam mit szólna hozzá.
- Hogy ne csak ülj ott, a kezedbe adhatok egyet. Ha gondolod.

Azt hittem, hogy szereti csinálni. De hogy a beszédéből kiderült szenved tőle. Én nem akarom, hogy rossz legyen neki. De aztán kezdett leesni, hogy csak engem akart beszívatni.
Meglepett mikor a kezembe akart adni egyet, de nem hátárltam meg és rábólintottam.
- Persze, hogy gondolom - mosolyogtam. - De ugye nem lesz bajom? Itt maradsz mellettem? - tettem fel egymás után a kérdéseket. Nem féltem, de biztonságba akarom magam érezni mikor egy IGAZI villám lesz a kezemben.
Az arcomon biztos, hogy észrevette azt a mosolyt ami nem csak az izgatottságot mutatta, hanem azt is, hogy milyen jól is érzem magam vele.